Konyhakalandor

Túrós lepény étcsokival és vörös áfonyával

túrós süti

 

Imádom a túrót, így, ha étlapon látnám ezt a desszertet, rögtön rendelném, és milyen jól tenném :)!

Eredetileg mazsolás-diós-csokis változatban ismerte a családi recepttár, de engem nem hagyott nyugodni, hogy a túró, és a dió nem jók igazán együtt, a mazsolát pedig nem szeretem…úgyhogy perdültem-fordultam, újítottam, és íme:

Igazán könnyű tésztájú sütemény lett, és bár a válogatásnál is sejtettem, hogy kellemes végeredményt kapok, azért azt nem gondoltam, hogy a túró, az áfonya, és az étcsoki ilyen tökéletes triászt alkotnak. 

Nálunk lepény formájában került asztalra, egy kisebb, 20×30 cm-es tepsiben, de aki kicsit elegánsabb kiadásra vágyik, bátran csapja bele egy kisebb tortaformába :)!

Hozzávalók:

25 dkg tehéntúró

10 dkg vaj

10 dkg liszt

5 tojás

10 dkg vörös áfonya

10 dkg étcsokoládé

1 mk. sütőpor

2 kk. vaníliás cukor

20 dkg kristálycukor

Az elkészítéssel nincs sok bonyodalom, ha szép lajhárosan működik a chef, akkor is 20 perc alatt sütőbe kerül 🙂 , szóval egy hosszú nap után is el lehet játszani a gondolattal, mi lenne, ha reggelire túrós sütivel tennénk boldoggá a kiccsaládot, beleértve magunkat is :).

A túrót a tojássárgákkal, a cukorral, (puha, apróra kockázott) vajjal keverd el alaposan, nem árt egy kis gépi segítség!

Majd 2-3 adagban mehet hozzá a sütőporos liszt, és a kemény habbá vert fehérje. Ne hagyd ki a fejre állítós habpróbát, engem kisgyerekként elvarázsolt, és azóta sem tudom megunni, magic ;)!

Ha homogén a tésztád, simítsd kivajazott, morzsázott tepsibe!

Végül, uccu bele az áfonya, és a csoki (én picit belenyomkodtam a tésztába, hogy legyen okom lenyalni az ujjaimat 😉 ). Előmelegített, 170 fokos sütőben kb. 30 perc alatt készül el, lieblings-süti, sokszor fogom készíteni.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!